Alma vagy körte? Tészta vagy rizs? Sör vagy bor? Nem tudsz dönteni?

Íme egy kis segítség. Ez a vicces oldal összehasonlítja az alapvető élelmiszereket kalóriatartalmuk szerint. Azt is megtudhatod, mennyi szénhidrát, zsír vagy fehérje van bennük.

Jó szórakozást!

Tavaly hajléktalanokat, idén ápolókat (100 fő!) látott vendégül a Kiosk étterem Budapesten. A cél évről évre ugyanaz: felhívni a figyelmet olyan társadalmi problémára, mely az urbánus/liberális közösséget foglalkoztatja, ugyanakkor tenni mindezt úgy, hogy mentes legyen minden politikai színezettől. Tulajdonképpen civil kezdeményezésnek is nevezhetjük, mely azonnal véget is ér még az indulás hetében. Egyrészt a civil és közösségi megmozdulások nem kívánatosak a jelen magyar politikai elit szerint. Kreativitásuk nem ismer határt az efféle libsi mulatságok ellehetetlenítésre. Másrészt a még oly jó szándékú kezdeményezés ( és most tegyük félre a marketing hozadékot) sem különösebben kavarja fel a szolidaritás állóvizét. Hiszem, hogy sokan továbbgondolják a hajléktalanok, ápolók és többiek történetét - körülbelül egy hétig. Aztán csendben végignézik, hogyan aláznak meg egy fedél nélkülit (ahogy történt ez egy Spar üzletben a Mester és Páva utca sarkán pár hete); és hogyan teszik felelőssé a beosztott ápolót a körülmények lehetetlen volta miatt.

Szóval a cél nemes és látványos. Jönnek az ápolók, százan is. Legtöbbjük évek óta nem volt étteremben, régen elfelejtette, hogy itt érte vannak, nem fordítva, így aztán a hála hamar kiül az arcokra: valaki minket etet, gondoz, kérdez, törődik velünk. Kíváncsi lennék a meghívottak kiválasztására, de nem vagyok oknyomozó riporter, majd ő utánajár, ha van kedve. Mindenesetre Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke, is jelen van. Kérdezik, válaszol. Nem, nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy az ápolók olyan rossz helyzetben vannak... És azt sem szeretné, ha mondjuk azt gondolná valaki, hogy ellenzéki akció van a háttérben. Mitől fél? Megharagszik a kormánypárt, hogy lám-lám, már majdnem van fizetésemelés, életpályamodell, munkaerő utánpótlás, cafetéria, utazási támogatás meg ki tudja, még mi; erre a hálátlanok beállnak balra. Na ettől ne tessék félni, legtöbben jobbszélre fognak beállni. Talán mástól fél. Az ő pozíciójában mégis gyakoribb az étterem látogatás, nem kéne messzebb kerülni az ételt felkínáló asztaltól.

Közben az ápolók csak elmondják, hogy van itt mit javítani. Nincs vagy nem jó az eszköz. Évek óta hiányoznak a lelkes fiatalok, akiknek átadhatnák a tudásukat. A bérek alacsonyak, megélhetési gondot jelent a szegényes fizetés. A munkaerő kikopik, a maradókra nagyobb terhelés vár, nagyobb nyomás nehezedik.

Minden igaz: a helyzet rossz. Nálunk ápolóknál és szerte az országban más szektorokban is. Ne tessék irigyelni a tanárok fizetését, az sem jobb. Ne feledkezzünk meg a szakmához szükséges végzettségekről. Mi sokkal heterogénebb társaság vagyunk. A tanárok diploma nélkül nem végezhetik oktató-nevelő munkájukat, ha valamitől magasabbnak tűnik a fizetésük, akkor annak csupán ez az oka. A MÁV-osok tudnak sztrájkolni, mi nem. De ki szeretne cserélni egy vágányfigyelővel, vonatfékezővel? Bizonyos boltokban megszűnt a vasárnapi munka. Nálunk nem csupán vasárnap, de éjjel és ünnepek alkalmával sem zár be a kórház. Ennek ellenére nem szeretnénk azon bolti eladók közé tartozni, akiket ezért bocsátanak el a munkahelyéről, ugye? És sorolható hosszan, hogy kinek miért nem jó.

Egy kis szánalomnál többre van szüksége ennek az országnak. Ahogy a hajléktalanok ügye sem oldódott meg, úgy a miénk sem fog. Lehet tologatni a figyelem felkeltését: ápolók, hajléktalanok, pedagógusok, bevándorlók, melegek, vasárnapi boltzár, romagyilkosság, belvárosi ingatlan mutyi, adócsalás, halálbüntetés, tűcsere program leállítása. Lényeg hogy mindig megosztott legyen az istenadta nép erejében éppúgy, mint megalázottságában. Így lehet hatalmat gyakorolni és pénzeket ellopni.

Szánalmas.

Számos elmélet van arról, hogy a dánok miért végeznek rendszerint az élen a boldogságot megcélzó felmérések alkalmával. Mi adja elégedettségük alapját? Nem gondolom, hogy az időjárás vagy a magas adók vidítják fel őket. Inkább az, ahogyan erről vélekednek:

"Nos, jó dolog, hogy van munkám.

Már nagyon várom a kellemes estét a családommal.

Nincs rossz idő, csak rossz ruha."

Amerikában a pozitív gondolkodás már-már kőbe vésett parancsolat. A végletekig kitartott mosoly nem csupán védjegy, de sokszor karikatúra is. Számos USA-beli filmdráma épül erre a realitást figyelmen kívül hagyó marketing attitűdre. Ha a kifelé sugárzott pozitív kép nincs összhangban a belső világgal, akkor ez óriási stresszforrás.

Mi magyarok túlzottan negatívok vagyunk. Alap, hogy siránkozunk. Úgy érezzük, a politikai-gazdasági zűrzavarra nincsen hatásunk. Korrupt emberek kezébe adtuk a döntéshozatal jogát, akik fenntartják a társadalmi különbségeket. Nem vállalunk felelősséget sem a múltért, sem a jövőért; kortársainkkal nem vagyunk szolidárisak. Az esélyegyenlőséget és a környezettudatosságot csak hírből, ha ismerjük. Életünket áthatja a reménytelenség.

"A szomszéd fűje mindig zöldebb.

Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Hogy vagy? Ne is kérdezd!"

A dánok amolyan realista optimisták. Távolabbról szemlélik az életüket, nagyobb perspektíva nyílik meg a szemük előtt. Főleg a pozitív aspektusra fókuszálnak, de nem hagyják figyelmen kívül a negatívumokat sem. Ez a fajta megküzdési mód határozza meg, hogy ki arat győzelmet, és ki nem. Ez igaz az onkológián, a sportpályán és a tárgyalóban is.

A dánoknak ezt nem kell külön elsajátítaniuk. nincs szükségük marketing-lufi-szemináriumokra. A tanult tehetetlenség spiráljába sem ugranak bele, nem kérnek a nemzeti haláltáncból. Így szocializálódtak, megtanulták a szüleiktől, beivódott a kultúrájukba. Külön szavuk van az aggodalom- és feszültségmentes állapotra, mely általánosságban biztosítja számukra a nyugalmat, békét, biztonságot. Nem csak ünnepek alkalmával, de a mindennapokban is többször adódik erre lehetőségük: családi vacsorák, hétvégi bulik, baráti összejövetelek, önkéntes munka vagy bármi más formában. Ezt az állapotot kifejező szó náluk: a "hygge".

Május 12-én az utcára vonultak az ápolók. Délután öt órakor végeztem a munkával, hazafelé tartottam, amikor a demonstráló tömeggel találkoztam. Hevesebben kezdett verni a szívem, elérzékenyültem, majdnem sírtam - én oda tartozom. Ismerős arcokat kerestem és találtam. Hazatelefonáltam, hogy ismét nem érek időben - ezúttal önszántamból.

Régi kollégák közt vonultam az Andrássy úton az EMMI felé. Megbeszéltük a szakmai és privát élet történéseit. Jó hangulat uralkodott, többnyire szolidáris turisták, bámészkodók, munkából hazafelé siető emberek integettek. Rövidesen megérkeztünk a minisztérium elé.

A következő fél óra várakozással telt: be kellett várni a többieket, készülődtek a felszólalók. Az első rossz érzés ekkor érintett meg. Hallgattam az unaloműzésnek vagy lelkesítésnek szánt zenét, és már nem is éreztem magam annyira ide valónak. Hogy jön ide a Felvidék, Kárpátalja, Erdély? Mi ez? Jobbikos rockbuli? A rockzenével nincs bajom. A szándék is közös és jó. De nem halljátok, hogyan mérgeznek bennünket? Én nem ezért vagyok itt. A nemzetieskedés, a populizmus, a demagógia nekem visszatetsző. Itt állunk, örülünk az összefogásnak és saját magunkat mételyezzük a hazafias maszlaggal. Ez a zeneválasztás szervezői dilettantizmus. Fegyelmezett ember vagyok, ismerem a csoportnyomás dinamikáját is - nem léptem le.

Következtek a beszédek, szónoklatok. A tartalom ismert és tudok érte lelkesedni. A forma és a stílus megalázó. Persze tudom, milyen szolgalelket formál az egészségügyben eltöltött idő. De ugye nem kell bocsánatot kérnem azoktól, akik ilyenné tették és azon vannak, hogy ilyen is maradjon!? Döntsük el: határozottan és büszkén kiállunk a jogainkért (és egyúttal a betegek jogaiért), vagy szemlesütve kullogunk az ágyak közt és hullazsákba csomagoljuk a lehetőségeink. Igenis ki kell fütyülni a tömeget provokáló, pökhendi, kihátráló Cser Ágnest és a professzionálisan hazudozó, semmit sem ígérő, politikus Zombor Gábort.

Ne csitítgass, örülj, hogy megmozdultunk! Félnünk pedig már nincs mitől!

Ma van az ápolók nemzetközi napja. Világszerte május 12-én tartják, ugyanis 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale. A "Lámpás Hölgy" már életében legenda volt. Úttörője volt a modern nővérképzésnek, harcolt a nők választójogáért. Műveltségét jellemezte, hogy az angolon kívül öt nyelven beszélt; betekintést nyert a filozófiába, matematikába, történettudományba. Közegészségügyi tanulmányokat olvasott, megfigyelte a diakonissza nővérek ápolási tevékenységét, majd ugyancsak mellettük dolgozva kitanulta az ápolói mesterséget. Később Londonban egy női kórház felügyeletét látta el. A Krími háború alatt a rá bízott hadikórház nyomorúságos körülményeit sikerült leküzdenie. Megfelelő higiénés körülményeket teremtett, emelte az ellátás színvonalát, ezek következtében a sebesültek halálozási arányszáma radikálisan csökkent. Hazatérve a királynő bizalmasa lett, közvetett módon neki köszönhető a Katonai Orvosi Iskola 1859-ben. Egy évre rá, közadakozásból, kitárta kapuit a londoni Szent Tamás Kórház, ahol ő felügyelte a nővérképzést és alakította ki saját módszertanát. Közegészségügyi elgondolásait papírra vetette, statisztikai bizonyítékokkal támasztotta alá.

Hazai viszonylatban a mi elődünk Kossuth Zsuzsanna. Nightingale kortársának is szembe kellett nézni a háborús körülmények adta borzalmakkal az 1848-49-es szabadságharc alkalmával. Flór Ferenccel újjászervezték a honvédség egészségügyi osztályát. Testvére, Kossuth Lajos, főápolónőnek nevezte ki. Számos tábori kórházat létesített, ahol az addigiaknál korszerűbb módszereket vezettek - be öt évvel a Krími háború előtt. A világosi fegyverletétel után bebörtönözték. Az ellenséges tábor tisztjei a tárgyalás alatt mellette tanúskodtak, kiemelve az egyenlő bánásmódját a magyar honvédekkel. Kiengedték, gyermeknevelésből élt. Majd egy újabb bebörtönzés után az amerikai hatóságok közben járásával szabadult, de külföldre kellett távoznia. Először Brüsszelbe, majd New Yorkba költözött, ahol tüdőbetegsége súlyosbodott és 37 éves korában meghalt.

Napjainkban az egészségügy világszerte nehéz helyzetben van. Itt Európában hasonló dolgokkal kell megküzdenünk: egészségügyi kiadások folyamatos emelkedése, szolgáltatás minőségének fenntartása, elöregedő társadalom, krónikus betegek számának emelkedése, egyre nagyobb elvárások az egészségüggyel szemben, stb.

A probléma hasonló, a történelmi háttér és politikai hagyomány azonban más. Nálunk Kossuth Zsuzsanna élete másként alakult, mint Angliában Florence Nightingale pályafutása. Ez így van most is.

Mi még mindig a kórtermek higiénés állapotával küzdünk, akadozik a gyógyszerellátás, szegényes a kórházi élelmezés, leszakad rólunk a munkaruha, amit otthon mosunk. Rossz fogakkal próbálunk egészségnevelést tartani, mert fogorvosra nem telik. Azért nem csak ez az oka, hogy az ingyen túlóra ideje alatt nem mosolygunk. És karácsonykor sem, a gyerek születésnapja idején sem. Az éjszakai műszakot nem az ügyeletes orvos, betegszállító, portás, hullaszállító karjaiban töltjük. Ja kérem, 3 éve nem jó a nővérhívó. Mindegy is, eredetileg ez a kórterem nem 6, hanem 3 ágyas - az átrendezés miatt úgysem éri el senki a csengőt. Bocsánat doktor, nincsen nálam több piros toll, még nem volt időm/pénzem újakat beszerezni, azok helyett, amiket az elmúlt hónapban kölcsönadtam Önnek. Igen, itt ülök a fehér ruhámban, ápoló vagyok, már lejárt a műszakom másfél órája, csak még befejezem a dokumentációt. Na igen, én nem tudom a nyakamba akasztani a zárva táblát (vasárnap sem). Délután 3 óra? Megeszem a reggelim. Nem ülök le, csak bekapom ezt a szendvicset jobb esetben az infúziós palackok, rosszabban a szennyes zsák társaságában. Az a folt az államon? Odacseppent a citosztatikum fél éve. De van védőfelszerelés, mégis. És sorolhatók a nevetséges, szomorú, abszurd, groteszk, sőt bizarr történetek. Minden ápolónak és betegnek megvan a magáé. Kéne egy közös.

Egy társadalom egészségi állapotára az egészségügyi ellátás 11%-ban képes hatni. Ez a 11% lassan megszűnik itthon. Ahol haldoklik az egészségügy, ott haldoklik az ország (vagy a nemzet, ha így könnyebb az agónia). Mi, ápolók, Magyarországot gyászoljuk a fekete ruhánkban.