Tavaly hajléktalanokat, idén ápolókat (100 fő!) látott vendégül a Kiosk étterem Budapesten. A cél évről évre ugyanaz: felhívni a figyelmet olyan társadalmi problémára, mely az urbánus/liberális közösséget foglalkoztatja, ugyanakkor tenni mindezt úgy, hogy mentes legyen minden politikai színezettől. Tulajdonképpen civil kezdeményezésnek is nevezhetjük, mely azonnal véget is ér még az indulás hetében. Egyrészt a civil és közösségi megmozdulások nem kívánatosak a jelen magyar politikai elit szerint. Kreativitásuk nem ismer határt az efféle libsi mulatságok ellehetetlenítésre. Másrészt a még oly jó szándékú kezdeményezés ( és most tegyük félre a marketing hozadékot) sem különösebben kavarja fel a szolidaritás állóvizét. Hiszem, hogy sokan továbbgondolják a hajléktalanok, ápolók és többiek történetét - körülbelül egy hétig. Aztán csendben végignézik, hogyan aláznak meg egy fedél nélkülit (ahogy történt ez egy Spar üzletben a Mester és Páva utca sarkán pár hete); és hogyan teszik felelőssé a beosztott ápolót a körülmények lehetetlen volta miatt.

Szóval a cél nemes és látványos. Jönnek az ápolók, százan is. Legtöbbjük évek óta nem volt étteremben, régen elfelejtette, hogy itt érte vannak, nem fordítva, így aztán a hála hamar kiül az arcokra: valaki minket etet, gondoz, kérdez, törődik velünk. Kíváncsi lennék a meghívottak kiválasztására, de nem vagyok oknyomozó riporter, majd ő utánajár, ha van kedve. Mindenesetre Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke, is jelen van. Kérdezik, válaszol. Nem, nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy az ápolók olyan rossz helyzetben vannak... És azt sem szeretné, ha mondjuk azt gondolná valaki, hogy ellenzéki akció van a háttérben. Mitől fél? Megharagszik a kormánypárt, hogy lám-lám, már majdnem van fizetésemelés, életpályamodell, munkaerő utánpótlás, cafetéria, utazási támogatás meg ki tudja, még mi; erre a hálátlanok beállnak balra. Na ettől ne tessék félni, legtöbben jobbszélre fognak beállni. Talán mástól fél. Az ő pozíciójában mégis gyakoribb az étterem látogatás, nem kéne messzebb kerülni az ételt felkínáló asztaltól.

Közben az ápolók csak elmondják, hogy van itt mit javítani. Nincs vagy nem jó az eszköz. Évek óta hiányoznak a lelkes fiatalok, akiknek átadhatnák a tudásukat. A bérek alacsonyak, megélhetési gondot jelent a szegényes fizetés. A munkaerő kikopik, a maradókra nagyobb terhelés vár, nagyobb nyomás nehezedik.

Minden igaz: a helyzet rossz. Nálunk ápolóknál és szerte az országban más szektorokban is. Ne tessék irigyelni a tanárok fizetését, az sem jobb. Ne feledkezzünk meg a szakmához szükséges végzettségekről. Mi sokkal heterogénebb társaság vagyunk. A tanárok diploma nélkül nem végezhetik oktató-nevelő munkájukat, ha valamitől magasabbnak tűnik a fizetésük, akkor annak csupán ez az oka. A MÁV-osok tudnak sztrájkolni, mi nem. De ki szeretne cserélni egy vágányfigyelővel, vonatfékezővel? Bizonyos boltokban megszűnt a vasárnapi munka. Nálunk nem csupán vasárnap, de éjjel és ünnepek alkalmával sem zár be a kórház. Ennek ellenére nem szeretnénk azon bolti eladók közé tartozni, akiket ezért bocsátanak el a munkahelyéről, ugye? És sorolható hosszan, hogy kinek miért nem jó.

Egy kis szánalomnál többre van szüksége ennek az országnak. Ahogy a hajléktalanok ügye sem oldódott meg, úgy a miénk sem fog. Lehet tologatni a figyelem felkeltését: ápolók, hajléktalanok, pedagógusok, bevándorlók, melegek, vasárnapi boltzár, romagyilkosság, belvárosi ingatlan mutyi, adócsalás, halálbüntetés, tűcsere program leállítása. Lényeg hogy mindig megosztott legyen az istenadta nép erejében éppúgy, mint megalázottságában. Így lehet hatalmat gyakorolni és pénzeket ellopni.

Szánalmas.