(kép forrása: https://moly.hu/system/covers/big/covers_406233.jpg)

Fülszöveg:

Élet és irodalom különbözőségével mindenki tisztában van. Habár, természetesen, ismerünk regényes életeket, valamint életregényeket is. Kim Leine műve nem a különbözőség jegyében fogant. Élete és szavai egységben állnak. Ha nem volna ennyire regényes – regényszerű –, amit ír, akár memoárnak is tekinthetnénk e művet. Családon belüli erőszak, promiszkuitás, alkoholizmus, drogfüggőség, elidegenedés – Leine minden rémálmot végigélt, hogy aztán papírra vethesse az ébredés tiszta mondatait. Minden szenvedéstörténet szükségszerűen túlmutat önmagán: az ég és a föld, Isten és ember kapcsolatát szimbolizálja. Teremtéstörténet. És mint ilyen: közös. Mindannyiunk ügye. „Fent vagytok. Tudom, hogy odafent vagytok” – írja Leine. A feloldozás pedig már az olvasó dolga.

(szöveg forrása: https://moly.hu/konyvek/kim-leine-kalak)

(kép forrása: scolar.hu)

Kim Leine Norvégiában született 1961-ben. Gyermekkorát egy Jehova tanúi közösségben töltötte, 13-14 éves korában már háztól házig járva prédikált – szerette csinálni, mert úgy gondolta, jó benne. Ám ezzel egyidejűleg rettegett a Harmagedontól és Jehovától, biztosra vette, hogy Jehova nem szereti és meg akarja ölni. Nem tetszett neki az üzenet, mely szerint aki nem lép be a közösségbe, az meg fog halni, szorongott a Bibliától, a vallástól, és ez az egész életére rányomta a bélyegét. Úgy érezte, ki kell szabadulnia közülük, ezért 15 évesen szülőfalujából Koppenhágába szökött.

1989-ben Grönlandon telepedett le, és ápolóként kezdett dolgozni. Bár Grönlandot tényleg nagyon nyüzsgő helynek tartja, néhány év elteltével mégis mély depresszióba zuhant. Mivel pszichiáter nem volt a közelben, önmagát kezdte diagnosztizálni. Senki nem kontrollálta, és mivel ápolóként hozzáférése volt a gyógyszeres szekrényhez,  öngyógyításba kezdett. Olyasmit keresett, amitől jobban érzi magát, ám egészen addig nem használt semmi, míg nem próbálta a térdfájását morfiumtablettákkal gyógyítani. A morfiumtól sokkal jobban érezte magát, de hogy nagy a baj, arra csak a 9/11-es katasztrófáról szóló híradások alatt jött rá. Tévézés közben egyre boldogabbnak érezte magát, és tudta, hogy ez csak a tabletták miatt lehet. Függősége egy évvel a feleségével való szakítás után, 2001 őszén kezdődött, és három évig tartott. Kezdetben nem igazán érdekelte a dolog, félt visszamenni „a depresszió és a szorongás sötét szobájába”. Egyedül maradt a kis közösségben, ahol dolgozott, és egy idő után már intravénásan használta a morfiumot. Az egyik kollégája vette észre, hogy milyen súlyos a helyzet, és Leine végül Dániában kötött ki, ahol három hónap pszichiátriai kezelés után gyógyultként tekintett magára, és semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy visszatérjen Grönlandra, és újra normális lehessen. Ám a szigeten újrakezdődtek a problémák, kirúgták az állásából, és megfosztották ápolói meghatalmazásától.

Visszatért Dániába, ahol megírta debütáló regényét, melyben beszél a jehova közösségről, és apjáról, aki évekig szexuálisan zaklatta. A Kalak (ami eszkimói szlengben annyit jelent, ’kibaszott eszkimó’) megjelenésétől kezdve pedig minden idejét az írásnak szentelte.

(szöveg forrása: scolar.hu)